Tárgyak.
Mert mit tesz az ember? Halmoz. A szegény kacatot,a gazdag drága kacatot, az annál is gazdagabb hatalmat.
S sehol sincs már ebben semmiféle racionalitás, semmi köze a valósághoz, az egyetlen cél: legyen, legyen, legyen - a megszerzés fölött érzett pillanatnyi öröm s a birtoklás halvány, gyorsan szűnő derűje az egyetlen ellenérték.
Baromság szerintem az egész, de ettől függetlenül mégis társadalmunk, világképünk alapelve a magántulajdon szentsége.
Én, személy szerint, azt hiszem leszámoltam velük (a tárgyakkal, mármint). Nem, nem kellenek, menjenek inkább, tűnjenek el -feszéjeznek, megijesztenek, sokan vannak, s haszontalanságukban csak a helyet foglalják és a költözést nehezítik.
Mert, mégis, mi kell...?
A minimum. Az, ami a primer szükségletek kielégítéséhez kell - s annyi bőven elég is...
(Persze, nem törekedhetik az ember teljes elméleti tisztaságra - én is imádom s el is várom magamtól, hogy ami van, az tökéletes legyen:). Megtehetem s megteszem. Magabiztosságot ad.)
Jelentős mennyiségű költözést magában foglaló közelmúltam valamilyen, kissé túlzott rettenettel ajándékozott meg irányukban - most hogy mindez lezajlott, érdemes talán az érzés mögé tekinteni – miért…? De ez csak az egyik oldal. A másik jóval sötétebb -igen, társadalmi egyenlőtlenségekről beszélek, a cuccos egynéhány kézben összpontosulásáról... ami nem baj, leszarom hogy másnak mije van, mije nincs -de mikor ilyen szignifikánsak a különbségek, kissé azért kiakad az ember.
