szépen vagyunk

Szóval valahogy úgy érzem, hogy most a semmi korát élem.

Van az a bazi-görcs (kővé kristályosodott szarar emlékeztet, több tonnás és pont közlépen van hogy kitakarjon mindent - szal van ez és más semmi.

Nincs vágy, öröm történés, mert ez a gombóc vagy tömb magával kitakar mindent.

Majd múlik, nem para, csak zavar... kicsit.

Gondolkodtam általánosabban is s jutottam arra, hogy az egész világ ilyen: törpe-emberek semmi-harcai, semmi vágyai, hazugság mindenhol.

Ez a nagyobb Semmi-kor. Az enyém meg a kicsi - mondhatom hogy egyensúlyban, párhuzamban élek a létetl.

Kinyomták legkedvesebb volt kollégámat is volt melóhelyemről -az Élet igaziolja cselekedetimet, gondolataimat.

yoez?...

Meg egy csomó mindenről nem is számoltam be.

Állás. Van új, lassan fél éve.

Rossz döntés volt értelmében annak, hogy nem érzem magam jól.

Píz van, ha nem is annyi mint amott, meg feladat is bőven, de összességében szintet estem.

De amott sem maradhattam, hisz akkor rövid úton megyek a dilibe.

Nő.

Van, tart a románc.

8 év a javára.

Sok?

Kevés?

Öntömjénező álláspontom hogy nem érezhető a különbség mégpedig azért nem mert bölcs s érett vagyok.

De nem ő az igazi, ha van olyan -így monetán a csernus által teljes joggal támadott vagyokvelemertőalegjobbalternatíva nevű cuccosban vagyok benne épp.

Lakás.

Volt felbuzdulás; be is halt.

Majd részletezek még.

Fontos lehet még, hogy kreativitásom van s fejlődik - felfedeztem valamit, valamiket s élek velük, s ennem magamat ki.

Kell.

Néhe meg úgy szimplán irigykedik az ember.

A mások életére.

A mások szüleire, pénzére, személyiségére, derűjére, fesztelenségére stb.

Furi dolog ez - mert a kutya is a jódolgában veszik meg.

Nekem is megvan lassan minden.

Nő.

Munka.

Kaja a hűtőben.

BArátok.

Fedél.

Oszt mégis...!

Túl távolba hajlamos tekinteni tán az ember s veszi vállára az egész világot; konklúzió: ebben nem lehetek boldog.

És jól nem az.

De közbe meg igenis kell küzdeni, emrt különben úgy s ott maradsz, úgy múlsz ki hogy semmise volt.

Nemegyszerű.

az is lehet, hogy az ember valójában csak belemenekül ebbe  a'világmegváltó' pozícióba s inkább savanyog, kesereg ahhelyett hogy tényleg tenne valamit.

Tudom, csak egy picit, egy hangyányit kéne kedvesebbnek lennem ezekkel a kapitalista barmokkal, és rögtön meglenne a karrier - végzettségem, képességeim mindenképp erre predesztinálnak.

És mégsem vagyok rá képes...

...és elkeztem siklóernyőzni.

Tanfolyamozok ezerrel, repülni még nem engednek, de talán a jövő héten.

Élmény.

Az első tandem, meg hogy hirtelen nincs semmi alattad.

Halálfélelemmel vegyes eufória nomeg hogy mikor lehet ismét.

Kicsit lassú és rozsdás vagyok hozzá, ez tény. De megteszek mindent:).

Igen - megtörtént ma.

Life's cool and will be ven more like that:)

nagyjából negyven-ötven percig csak ültünk az asztal két oldalán s néztük egymást.

döbbenetes volt

utóbb megfogtuk egymás kezét s úgy folytattuk

gyerekek, az az érzs...

a közel s távol egyszerre ugyanott, a vágy s a 'ilos' ilyen egységben...

nem tapasztaltam még soha... talán mégiscsak tartogat még valamit az Élet...?

és ugyanott vagyunk

emberek halnak - háború van

ismét

miért?

olaj, természetesen

sírnék legszívesebben, ordítanék, szétvernék valamit

közben meg vidáman, maszkmosollyal ünneplenek a népek ott, ahol diktatúra az államforma, ahol a szót büntetik

kurvajó

gyönyörű, vadiúj világ

...és visszautasítod őket vagy szimplán úgy viselkedsz hogy eszébe se jusson kezdeményezni.

(...)

...szal bepasizik és sétála szerencséssel az utcán és szembejösz vagy szórakozóhelyen vagy akárhol összefutsz vele.

Na, az a pillantás. A tömény, földöntúli megvetés, a kemény, semmibevevő pillantás. Hogy látod te fasz, igenis találtam, nálad jobbat.

S elmosolyodok önkételenül: nem, nem érted - még most sem kellesz, baszki...

Azután elgondolkodik az emberke.

Mert nincs ez így jól, a társadalmi berendezkedés mármint.

Mert odafenn hepinessz,a jogfosztottságban (nem jogilag, pusztán tényszerűen) meg szopás.

Ez a szabadság, a demokrácia (az-e...?!!)

S hogy miféle alternatívák vannak mégis.

S menthetelenül kilyukad valami szociálisabb felé, ahol erővel hozzák feljebb a lentet s ráncolnak homlokot a fentre - de ha mindez diktatórikus, megintcsak nem jó, mert erőszakmentesség.

Nem egyszerű.

Tipikus magyar mentalitás...

posta, reggel, sietek (bár annyira nem)

Benéz a dagadt kurva, aztán kifelé veszi az irányt.

Előttem ál a szottyadt kis szőke buzi, persze utánavinnyog, hogy 'katíííí'.

Katíííííííí reklámvigyor, odatotyog és nagyöröm.

Érzik persze a kimondatlan feszkót, így sokkal hangosabban és nemtörődömebb módon beszélgetnek, néha lesújtó pillantást vetve körbe.

Az ember csendesen forr a dühtől, de több éves élettapasztalatára támaszkodva tudja, hogy egy esetleges megszólalás miatt még őt néznék parasztnak. Így kussul s édes kis bosszúfantáziákban éli ki magát (féltégla, vascső).

Azután sorra kerülök persze -a dagadék már kislisszolt,a  szőke buzi meg valamiért nagyon sietett utána.

nomindegy - konklúzió nincs

'SZABAD VAGY!!!' -egyik ekdves ismerősöm válaszolt így ímélben a minap, mikor kiderült, hogy megszűnika  munkaköröm s újat kell majd keressek.

Időm van bőven, így nem sietek el semmit. A fejleményekről pedig folyamatosan tájékoztatom majd a mélyentisztelt olvasót.

Tárgyak.

Mert mit tesz az ember? Halmoz. A szegény kacatot,a  gazdag drága kacatot, az annál is gazdagabb hatalmat.

S sehol sincs már ebben semmiféle racionalitás, semmi köze  a valósághoz, az egyetlen cél: legyen, legyen, legyen - a megszerzés fölött érzett pillanatnyi öröm s a birtoklás halvány, gyorsan szűnő derűje az egyetlen ellenérték.

Baromság szerintem az egész, de ettől függetlenül mégis társadalmunk, világképünk alapelve a magántulajdon szentsége.

Én, személy szerint, azt hiszem leszámoltam velük (a tárgyakkal, mármint). Nem, nem kellenek, menjenek inkább, tűnjenek el -feszéjeznek, megijesztenek, sokan vannak, s haszontalanságukban csak a helyet foglalják és a költözést nehezítik.

Mert, mégis, mi kell...?

A minimum. Az, ami a primer szükségletek kielégítéséhez kell - s annyi bőven elég is...

(Persze, nem törekedhetik az ember teljes elméleti tisztaságra - én is imádom s el is várom magamtól, hogy ami van, az tökéletes legyen:). Megtehetem s megteszem. Magabiztosságot ad.)

Jelentős mennyiségű költözést magában foglaló közelmúltam valamilyen, kissé túlzott rettenettel ajándékozott meg irányukban - most hogy mindez lezajlott, érdemes talán az érzés mögé tekinteni – miért…?

Fészekrakó, wazz...

Idézem (OTP honlap): 'Ön házas vagy élettársa van, illetve gyermeket nevel'

Oké, a gyereket emgértem, az plusz teher.

DE! Milyen alapon, miylen jogon diszkriminálja a t. jogalkotó az egyedülálló fiatalt?

Házas... e korszakok ködébe vesző, a magyar jogalkalmazásnak (válóperek) köszönhetően számomra kizárólag rémületes csapdának tűnő intézmény milyen alapon érdemli ki a támogatást? Az Állam, gyengéd, segítő keze, hogy mindenféle jogi és 'erkölcsi' kötöttségekkel terhelt viszonyba taszítsa az embert... undorító.

Élettárs... ez oké, úgy gondolom hogy ez lesz a jövő együttélési formája (igenis joga van mindenkinek a döntés szabadságához -s egy ilyen viszonyban ez sokkal nagyobb, akár  avégét tekintve is, mint a fentiben), DE - még mindig nem értem, hogy milyen alapon, miért jogosult kedvezményre az élettársi viszonyban élő...

Furcsa, de itt mintha az érezném, hogy -nem negatív, henem pozitív- diszkriminációval igenis bele akarna nyúlni a közösség az egyén privát, teljesen magánszférájába, s ez, nekem, nem csúszik le...

Biztos vagyok benne, hogy számtalan esetben csak azért létesül élettársi, vagy házassági (v)iszony, hogy a kedvezőbb lehetőségek igénybe vehetőek legyenek. S belegondolni is rossz, hogy egy ilyen kényszeregyüttélés miylen hatással lehet a felekre, különösen az érzékenyebb, gyengébb félre (aki, lelki értelemben, nem feltétlenüla nő...)

A közalkalmazottak, ügyészek, bírák, igazságügyi alkalmazottak állami kezességvállalásáról már nem is beszélek - állambácsi saját 'szolgáit' jól tartja - pedig nem pont ők lennének értünk,a  közösségért...?

Mindenki menjen haza és hagyja békén a másikat.

Ezt szeretném én.

Tegnapelőtt feltévedtem a kurucpontinfó-ra.

Nemcsak az írástól, hanem egyenesen az élettől is elment a kedvem - érzékeny lelkem ezt már nem tudja benyelni.

Ne, véletlenül se nézzétek meg - komolyan kérek erre minden értelmes embert.

Tegnap megnéztem a Maunika só egy epizódjának hozzávetőlegesen 4 %-át.

Megrázó volt.

S megrázó volt belegondolni abba is, hogy vannak más emberek, akik ezt végignézik, beleélik magukat, azonosulnak és egyáltalán fontosnak tartják.

Másik oldalról embertársaink szellemi lezüllesztése -nem, nem összeesküvéselmélkedek, hiszen ehhez a néző hallgatólagos, vagy a távirányító gombjainak nyomkodását tekintve tevékeny együttműködése is szükséges -, szal, lezüllesztése praktikus és hasznos - az adott színvonalon gondolkodó arc a bótban is kritika nélkül megveszi majd a gagyeszt.

Zsíííííííír.

SzÚV.

Nem vok pszichológus, de asszem megértettem egy hatásmechanizmust (későn érő típus vok; csak az vigasztal hogy az emberek nagy része egész életében nem jön rá:).

Szal vok a szoliban - gondtalan aranyifjadékhoz méltóan időnként meg kell prököltetni a bőröm, nehogy nagyon kilógjak már a tömegből - mikoron meghallom a jól ismert reklámkezdetet: "Szégyelled a mobilod...?"

És leesik, nem gondolatok végpontjaként, nem következtetésként, hanem csak úgy szimplán: ez az alap. Ez a szégyenérezte az alap, az alapja ennek az egész berendezkedésnek, rendnek, rendszernek, amelyben élünk: a Szégyen.

A Szégyen s a Félelem.

A Félelem a Kölönbözőségtől, a Szégyen hogy nem vagyunk ugyanolyanok.

Szándékosan nem sorolom most ide azokat, akik másképp mások -minden tiszteletem az övék (kivéve a melegfelvonulásokat, de erre áldozok még bejegyzést); a másképp gondolkodókat minden tisztelet megillet.

Most az átlagemberekről hadoválok, azokról, akik elfogadják a pink maszlagot a fogyasztás szentségéről, s ennek hatására szégyellik el magukat.

Mert hiszen mi az informálisan tételezett feladat?

Fogyasztani, venni, újat, mást, trendibbet.

Ha nem teszed, ha nem birtoklod, lenéznek. (Nem mert nekik megvan -ez a csel benne -hanem pusztán mert neked nem.

S elkezdődik a végtelen történet. Hiszen mindig jön az újabb Tzutz, a trendibb, 'elfogadhatóbb' -kevésbé szégyellendő termék.

(A szánalmas az, ahogy ezt a módszert a gagyi, mindennapi használatra szánt szaroknál is alkalmazzák. Egy értékes autónál vagy műszaki berendezésnél még megértem -abban a társadalmi osztályban, akiknek ezt szánják, a kultúra része az új, a drága dolgok elismerése. De ez az ő dolguk, engem nem érdekel. De ahogy ezt a tömegemberre is átviszoik... félelmetes!)

Szóval adott egy kimondatlan lelkiismeretfurdalás (télleg elég tröndy vagyok...?) és a kielégítésére, csitítására sorjázó termékek és ez így megy az idők végezetéig.

Szomorú.

Nem értem...

Szép szó az innováció - dallamos, van benne két 'n' meg kellően modern, kellően nyugati is -de ha ott van rá a 'fejlesztés', mint szép magyar megfelelője, akkor mi a fenének játszuk itt az anglomán hülyegyereket?

Nem értem...

No!

Blogoljunk ismét egy kicsit - a doktor úr rendel.

Nem poénból kezdtem így -mai témánk ismét csak egy sajátosan magyar vonás, a rangkórság.

Mert adott.

Jövünk lentről - mert csak akkor fontos a rang, hiszen akinek megadatott, annak természetes s így fel sem tűnik neki (vagy nagyon is -ők külön bekezdést kapnak).

Szóval, rang.

Nagyjából mindegy milyen, adott estben, megfelelő társadalmi rétegben már az érettségi is nagy szó, de azért a prímet a diplomák viszik, különösen ha címet is adnak.

Hejj, jogászok...

Felveszik a csülköt jogra, végigissza (a mai ponthatároknál, az egyetemek profit- s nem minőségorientáltsága közben csak az nem lesz jogász, aki -túl sok közhely lenne ide beírható, úgyhogy nélkülözöm őket.) Elvégzi, az egyetemet végigissza, -keféli, -szívja, és kap egy diplomát.

És hijnyedenagyemberlesz hirtelen. Lenéző, flegma, amolyan igazi 'doktor'.

A másik lehetőség a píz.

Apunak bejön a vállalkozás (nem sok adót fizet, így könnyű meggazdagodni), dezső meg pénzes újgazdag kölyök lesz -arrogáns, nagypofájú és erőszakos, mindennel csak nem egy korrekt értékrenddel.

A harmadik meg a születtet rangosember, ahol van két vonal -van a szimplán 'nemes', aki szarik a világra -származása, társadalmi státusza megadja neki a hátteret ehhez. Meg vana  rosszabbik fajta - itt általábana szülő érte el először a 'dinasztiában' a státuszt, friss még az átlaghoz, a 'pórnéphez' tartozás élménye. Arrogancia, pökhendiség, mindenféle tekintély, erkölcs, etika semmibevétele jellemző - erősen motivál a félelem: visszahullhat oda, ahonnan jött. Meg is történik igen gyakran...

Ennyi - szimpla esetleírást akartam csak idebigygeszteni, kommentek nélkül, gondolkodjék el rajta ki-ki saját rangja szerint.

A dolog az úgy néz ki, hogy az ember nem szeret dolgokat.

Én se.

Rövid listám ízelítőt tartalmaz ezekből, neszeressetek ti is velem:

- újgazdag türhő, márkás ruhában és kocsiban és ennyi (beltartalomról nem beszélhetünk.)

- létminumon tengődő plázacica, hamismárkás ruciban és iszonyatstílussal (menjen már a picsába:))

- besavanyadott erkölccsősz harmincasnegyvenes családapanya - fő fegyvere a kritika, nem fél használni és célja nem más, mint a minél több keserűségfelfakasztása a naiv, életvidám s felhőtlen lelkekben. (Kritizálok én is, de én jólszituált, jóképű -as vok, ergo nekem szabad:)

- politikus

- ember aki politizál és nem tartozik a fenti pontba - menjen dolgozni a parasztja, tüntetésből nem élünk meg

- csendes többség - birkák önálló vélemény nélkül, furcsa módon mindig egy hangos kisebbség hivatkozik rájuk. Miért hagyják! Legyen Ön is Hangos Kisebbség! (Így egyúttal bekerülhet az előuző pontba is -tiszta haszon - a társadalom, az Ön és a viselkedéskutatók, pszichiáterek részére is. )

- szélsőséges gondolkodás -minden téren -írja le, csavarja össze s helyezze fel magának a megfelelő testnyílásba - ez jó lesz nekem, neki és a gondolatnak is (méltó helyre kerül) 

- mindenféle prominensek a sajátos, megvető arckifejezésükkel - broáfhörrugh, na

- egyház

- sokmindenmásmég.*

*milyen undorító betűszínt választottam... büszke vagyok magamra:)

Nem értek egyet, bármit akarnak mindegyhogykik.

A versenyszférában nyomom, durva külföldi arcok között, de van azért jó néhány magyar munkatársam is.

A külföldieket későbbi bejegyzés tárgyául tartogatom - lesz miről írnom... de lássuk most a magyarokat:)

Annyi volt a sztori, hogy kért egy igazolást a maca. Vártam-vártam-vártam (bár neki volt fontos), utána csak győzött a nikotinéhség. Elpályáztam Dunát nézni (Csodás munkahelyem csodás, legszentebb folyónkra néző panorámával büszkélkedhetik), különösen mert a dohányzó is ott van.

Mire visszaértem, ott vár az üzi, az asztalomon: '...please call me. Thanks,...'

Nabasszuskulcsdonnerwettermiegymás -miylen országban élünk is mi?!

Megértem hogy sikkes meg kúl angolul nyomni a témát, I would also be really-really sated to publish my unique words in english, de basszuskulcs, csak magyarból volnánk nem?

De, végső soron, nem meglepő - a nyugati szemét kritika nélküli majmolása ide (is) vezet, együk meg hát amit főztünk.

Szép estét - nem, nem good evening:)

Más... reggeli műsor a tévében.. szulákandreával,a  legnépszerűbbek között... 18-án este volt a tívíben, de én anno csak az ajánlatát láttammm... no az ütött rendesen.

Ül a maca, majd elélvez a léttől önmagától (vagy szimplán önmagától) és elkezdi nyomni: '...én még a homlessz nadrágján is megnézem a szabást'

Utózönge, csupáncsak.

Magyarország győzött.

A kérdés még mindig ugyanaz - háború van?

S győztünk / nyertünk... mit is? Itt nem áll össze nekem a kép, ezt elfelejtették megmagyarázni - de áhítattal csüngök a megmondóemberek szavain, s várom a Választ; közben csendesen készülök a járulékemelésekre s, ha egyszer mégis olyan helyzetbe kerülök, az orvosi rendelőben való hosszú-hosszú várakozásra. Ingyé' lesz megint, rövid pihenő után hódolhatunk ismét e sajátosan magyar, sajátosan közösségi szórakozásnak.

Rendelőbe, magyar:)!

Dolgozni meg majd fog a hülyéje...

Igen, a blog.hu kezdőlapján olvastam és tetszett - értékelem a jó humort:).

Öt évig használtam az álomvasutak kétséges minőségű szolgáltatásait - számtalan alkalom rémlik, mikor vizsgától parázva vagy épp felszabadultan, az épp csak elkezdődött szorgalmi időszak durvábbnál durvább összeborulásaira készülve terpeszkedtem a jól ismert műbőr üléseken.

Akkor még, diákként, megtehettem hogy az 1. osztályra vegyek jegyet, így gyakran trónoltunk a kétes tisztaságú plüssön.

Azután jött BéPé, nagyjából egy órányi vonatútra.

Tapasztalataim nem nevezhetőek vegyesnek -teljesárú jegyet váltva valahogy hirtelen sokkal kritikusabbá váltam a (nem) kapott szolgáltatás minőségét illetően.

 (Majdnem) Két utam volt az elmúlt 2 és fél évben. Első alkalommal - visszaemlékezve töméntelen egyetemi tapasztalatomra és húdekib*szottul bölcsnek érezvén magam -levánszorogtam a szerelvény várható végéig. Fullon volt, persze, vasárnap délután - a Miskolc - BéPé vonalról beszélünk... A fél testéval az ablakon kívül lógó vicces csóka - borostás alkesz f@sz egyébként, miközben hiába próbáltam kinyitni az ajtót - foghegyről közölte, hogy 'bezárta a rendőrség a zajtókat, höhö'. Elmeséltem neki, hogy ő tulajdonképpen egy köcsög (reméltem, erre kinyitja az ajtót és valamilyen furmányos módon helyet cserélünk -tekintettel a vonaton tartózkodó pár hasonló cimborájára, ez magában hordozta volna a közvetlen életveszély lehetőségét is, így annyira nem bántam, hogy végül nem sikerült. A csoport megjegyzéseitől kísérve (és persze felmérve a többi ajtóban küszködő reménybeli utastárs szenvedéseit) inkább a váró felé vettem az irányt. Mméltóságteljesen visszaköveteltem a viteldíjatt az elhízott pénztárosnőtől. Mázlim volt - pár perc múlva már a buszon ültem - akkortájt ment arra a pesti is...

A másik sztori vonatozás szemponjából sikeresebb, élmények szempontjából jóval tragikusabb volt. A vonatra ezúttal felfértem, s meg is tudtam tenni kb. 25 centit az ajtótól befelé. Egy rakás fiatal iszogatta a söreit cuccokon ülve, rezignált pillantással tudomásul vették léátem s összébb húzódtak kicsit, én meg beépültem egy vészfék, két ajtó és kapaszkodócső közé, vidám, nyugodt és lábzsibbasztó utazásra készülve. Leszámítva a jegyért leperkált pénz és az utazás minősége közötti, szinte filozofikus mélységű szakadékot s a rajtam keresztül leszállni szándékozók tömegét, nem is volt itt semmi baj. Egészendig, amíg e terepen is meg nem jelentek - no kik? Valóban, egy,a  diszkriminicáióellenes jogi szabályozás miatt le nem írható nevű népcsoport tagjai. Lefoglaltak egy fülkét, közvetlen az ajtó mellett, szórakoztató beszélgetéseknek lehettem tanúja utam során... Nincs is ezzel baj, szeretem én az embereket, csak mikor felfedezték a vécét - igen, pontosan azzal szemben rétegződtem be  a agon részegységei közé. Na, akkor kezdődött az igazi buli. Át  a lecuccolt fiatalokon, ordibálva, agresszíven, ajtót rángatva, hárman egyszerre... Miközben csendesen személtem a bunkóság újabbnál újabb megnyilvánulási formáit, csak azon gondolkodtam el egy pillanatra, vajon van-e jegyük, s ha nincs, miért én állok...